""

A német bajnoki címvédő Borussia Dortmund bejelentette, hogy amennyiben "anyagilag megfelelő ajánlatot kap" Robert Lewandowskiért, úgy a lengyel támadó jövő nyáron távozhat a csapattól.

A kiváló képesség, 24 éves csatár régóta ott van Sir Alex Ferguson és a Manchester United célkeresztjében, ám eddig a Dortmund fog nem nagyon fűlt egyik legnagyobb értéke elengedéséhez, most viszont az együttes főnöke, Hans-Joachim Watzke azt nyilatkozta, szabad az út a lengyel számára.

"A szezon végéig nem kívánunk foglalkozni ezzel az egésszel, majd júniusban visszatérünk a kérdéshez. Az viszont biztos, hogy a gazdasági megfontolásoknak megfelelően fogunk dönteni. Ha kell, megtartjuk, hogy a BL-ben részt vehessünk, de ha kell, és eleget fizetnek, megválunk tőle" – magyarázta Watzke.

Az egykori Lech Poznan játékos becsült ára 24.4 millió font, a szerződése 2014 nyaráig érvényes a sárga-feketéknél, így ha valamikor, akkor jövő nyáron láthatnak sok pénzt belőle. A manchesterieknek a hírek szerint az Arsenallal és az Internazionaléval kell megküzdeniük a lengyel aláírásáért.